A KOPPÁNY CSOPORT ORSZÁGOS GYŰLÉSE

Posted by & filed under Kilakoltatás.

18449458_1302563943192267_8054672666806818271_oA KOPPÁNY CSOPORT CSAPATÉPÍTÉSE!

Az eseményen azok vehetnek részt, akik beléptek a Koppány csoportba, illetőleg azok, akik az eseményen szeretnének belépni. Kivételt képeznek azok, akikről tudjuk, hogy nem léphetnek be, de Koppányosok és ezt bizonyították is.

 

Fontos, hogy akik részt vesznek az eseményen feltétlen jelezzék előzetesen részvételüket a szállások miatt. Az alábbiakat kell megadni:

1) – Ott alszik

2) – 13-án egész napra tud jönni,

3) – 14-én tud jönni,

4) – Mindkét napon, 13-án és 14-én is részt vesz,

5) – A résztvevőknek meg kell adniuk nevüket, hányan jönnek, kocsival jönnek és melyik városból, hogy az esetlegesen egy városból, megyéből érkezők együtt, közös költségen utazhassanak.


IDEJE: 2017.05. 13 – 14 – 10:00 óra.
Duna vize körös-körül:
Kemping egy varázslatos, romantikus kis dunai szigeten.
PROGRAMOK:
2017.05.13.
09:00 – 10:00 Érkezés és elhelyezkedés
10:00 – 10:30 Belépési nyilatkozatok leadása
10:30 – 12:00 Bogrács, közös főzés és ismerkedés
12:00 – 12:30 Ebéd
12.30 – 13:00 Fotózás a 7 vezér szobornál
13:00 – 17:00 Gyűlés – közben10 15 perces szünetek
17:00 – 18:00 Szabad foglalkozás, borkóstoló
18:00 – 19:30 Szalonna sütés,
19.30 – 20:30 filmvetítés az otthonvédelméről
20:30 – 21:30 Felkészülés az éjszakára, fürdés
21.30 – Beszélgetés, zenehallgatás
2017.05.14.

08:00 – 09:00 Ébredés, tisztálkodás
09.00 – 10:00 Közös reggeli
10:00 – 13:00 Gyűlés – közben bográcsfőzés
13.00 – 13:30 Ebéd
13:30 – 14:30 Vezetői megbeszélés
14:30 – Készülődés, estig táborelhagyás

TÉMÁINK:
1) Tisztújítás, szavazás
2) Rövid és hosszú távú céljaink meghatározása
3) A Koppány csoport bejegyzési kérdésének megvitatása
4) Alapítvány – Magyar Szeretetszolgálat létrehozása
5) A 2018-as választás megvitatása
6) Cselekvési program felállítás
7) Csoport építés
8) A megyei vezetők megbízása
9) Oklevelek átadása
10) Egyéb kérdések

SZÁLLÁSOK:
3 komfortos faház max. 15 fő részére – 3600 ft/fő/éj
(A komfortos faházak 4-5 ágyasak, két egymásba nyíló szobából, teakonyhából, és WC-vel, zuhanyzóval ellátott fürdőszobából állnak. A házak teraszáról szép kilátás nyílik a zöld környezetre, vagy a Dunára.)

4 erdei faház max. 20 fő részére – 2400 ft/fő/éj
(A komfort nélküli faházak egyszerű szállások 2 emeletes ággyal és 1 heverővel. Víz nincs bennük, tisztálkodási lehetőséget a szemben lévő vizesblokkban.)

1 panziószoba max. 4 fő részére – 2750 ft/fő/éj
(A panziószobákban franciaágy és két heverő van. A szobákban benn van a WC és zuhanyzó).

Akik ott alszanak 1 éjszakát azoknak kb. a kiadásuk 2 napi étkezéssel, területfoglalással 3200 – 4200 forint lesz attól függően, hogy ki milyen szállásra kerül. A szállásokat sorsolással választjuk ki.

Akik nem alszanak ott azoknak a költségük napi 1400 forint lesz. Területfoglalás és étkezés.

Akik autóval érkeznek a biztonság kedvéért, ha tudnak hozzanak kemping ágyat vagy szivacsot és takarót.39 fő ott alvását tudják biztosítani, de kempingággyal tudjuk ezt növelni.

AKIK MÁS MEGOLDÁST VÁLASZTANÁNAK AZ OTTMARADÁSRA:
Lakókocsi: 4 960 Ft/2 fő
Lakósátor: 3 760 Ft/2 fő
Kis sátor: 3 160 Ft/2 fő
Költséggel kell számolni, plusz a 2 napi/400 forint közös étkezéssel. Aki ezt a megoldást választja jelezze felém.

TERÜLETHASZNÁLATI DÍJ NAPKÖZBEN:
A nem ott alvóknak 1000 ft/fő/nap.

EGYSÉGES ÖLTÖZÉK:
Akik korábban rendeltek Koppányos öltözéket hozzák magukkal a zászlókkal együtt. Akiknek nincs, még előzetesen megrendelhetik a méret megadásával. Fizetés a helyszínen. A megrendelést most kell leadni, hogy elkészüljenek az eseményre.

A gépkocsival érkező vendégek részére parkolóhely korlátlanul áll rendelkezésre ingyenesen.
Állatot is lehet hozni térítés mentesen.

MEGKÖZELÍTÉS GÉPJÁRMŰVEL:

A sziget megközelítése a 11-es főútról kocsival, autóbusszal fahídon keresztül lehetséges. A Pap-sziget Szentendre belterületén, a régi városrész közelében található. Budapest Árpád hídtól Visegrád és Esztergom irányába vezető 11-es főútról közelíthető meg. A főút szentendrei szakaszának Dunakanyar körút a neve. Azon a ponton kell jobbra letérni a főútról a szigetre, ahol a 4 sávos út 2 sávra szűkül. A szigetre fahíd vezet. A kemping a híddal szemben található. Szentendre a keleti országrészből és az M0 felől érkezők számára a Megyeri hídon keresztül gyorsan elérhető.

MEGKÖZELÍTÉS BUSSZAL:

Budapestről az M3-as kék metróvonal Újpest-Városkapu megállójánál lévő autóbuszállomásról indulnak közvetlen buszok a Dunakanyarba. Szentendrére érve a Pap-sziget megállóban kell leszállni, amely a kempinggel szemközt van. Utazási idő kb. 30 perc.

Keleti pályaudvarról

Az M2 piros metróvonalról a Deák térnél lehet az M3 kék metróvonalra átszállni. A kék metró Újpest-Városkapu megállójánál lévő autóbuszállomásról indulnak közvetlen buszok a Dunakanyarba. Szentendrére érve a Pap-sziget megállóban kell leszállni, amely a kempinggel szemközt van. Utazási idő kb. 30 perc.

Nyugati pályaudvarról

A pályaudvarnál lévő M3-as kék metróvonal 6. megállója az Újpest-Városkapu, ahonnan a közvetlen buszok indulnak a Dunakanyarba. Szentendrére érve a Pap-sziget megállóban kell leszállni, amely a kempinggel szemközt van. Utazási idő kb. 30 perc.

A BUSZJÁRATOT MINDENKI NÉZZE MEG MIKOR INDUL VISSZA BUSZ. A KÉSŐ DÉLUTÁNI MARADÁS SZEMPONTJÁBÓL.

MERT A SZÍV GYŐZNI FOG!

 

Információ:

 

Balogh Béla
Tel: 203875252

You must be logged in to post a comment. Log in